Kakaós csiga

Budapest, Dagály utca 7.

Az évezredforduló idejére datálható a magtörténet, amely bekeretezendő fényessége a lelkemnek.

Télfelejtő tavaszi napsütéses délután köszöntött ránk. Gondoltam egyet, és a német juhásszal ráérősen körbe sétáltuk a lakótelepet. A lakásom közelében haladtunk már, ahol is hozzánk csapódott egy az iskolából kerülő úton hazafelé igyekvő, elvált nagycsaládos szülőktől származó, nem tehetős kislány. Megálltunk a kapualjnál, erről-arról beszélgettünk. Mit sem sejtve róla, eközben egy nincstelen nő lépett oda a ház előtt lévő kukákhoz, és mélyen belekotort a tartalmukba. Bár én szemben álltam vele, de nem láthattam őt, a kislány pedig háttal volt neki. Mégis. Egyszer csak feléje fordult a gyermek, majd tisztelettudóan elnézést kért tőlem - hogy pár pillanatra ott hagy engem - lehajolt az iskolatáskájához, előhalászott belőle valamit, és az anyja korú nő elé lépett: a kezében tartott kakaós csigát feléje nyújtotta. A tízéves forma gyermek azon mód visszasietett hozzám, és mintha mi sem történt volna, onnét folytattuk a beszélgetést, ahol az imént abbahagytuk. Pár perc múltán hálás köszönetet rebegve tovahaladt mellettünk a megajándékozott hölgy.

Én ekkor úgy éreztem magam, mint akinek megadatott a tökély megélhetésének kiváltsága: éber volt a kislány füle, egy pillanat alatt átlátta a szomorú helyzetet, a következő másodpercben meghozta a helyes döntést, rögtön cselekedett, és nem várt el köszönetet érte. Azóta a „kakaós csiga” a nagybetűs fogalom a számomra.

Bő évtized múltán az 1-es villamos megállójában várakoztunk a párommal. Egy fiatal nő hozzánk lépett, és megkérdezte tőlem, hogy én vagyok-e az, aki az ő iskolájában járt a német juhásszal. Mindketten megörültünk a másiknak, és leszállva a villamosról, ugyanarra felé indultunk hazafelé. Később megmutattam a páromnak, hol lakik „kakaós csiga”. Akárhányszor arrafelé jártunk, mindig felnéztünk az első emeleti saroklakás irányába: azóta lebontották a százéves épületet.

Amikor utoljára találkoztam vele, megkérdeztem tőle: Szereted-e még a kakaós csigát?

- Hát persze! - felelte mosolyogva.

Én pedig azóta bizton tudom: aki szereti a kakaós csigát, rossz ember nem lehet!